Főoldal     Startvonal

Az elemzők, akik azt mondják: „Eladni”

Vajon mennyire segítették a befektetőket a professzionális elemzők a tavalyi nagy Nasdaq zuhanás idején? Az írásból kiderül, hogy csak néhány technológiai és telekommunikációs cégre adtak egyértelmű eladási ajánlást, miközben a piac zuhant mint a kő. 

Azok a befektetők, akik arra vártak 2000-ben Amerikában, hogy a kívételesen felkészült és a piac minden mozdulatát árgus szemekkel figyelő elemzők mikor tanácsolják nekik, hogy adják el részvényeiket (főleg a technológiai szektorban), bizony nagyon sokáig várhattak.

2000 első három hónapjában ezernél több elemzői ajánlás látott napvilágot több mint 800 technológiai részvényt illetően, de ezek közül mindösszesen kilenc (!) tartalmazott egyértelmű eladási ajánlást. Az ajánlatok elnevezése a különböző brókercégeknél eltérő, azonban túlnyomórészt pozítiv hangnemű volt.

A második negyedév leteltét követően újabb felmérés következett a brókercégek ajánlatait illetően, a meglévő kilenc eladási ajánlatot újabb kemény 13 eladási tanács követett. Így már a részvénymennyiség majdnem 2%-ára eladási ajánlat volt érvényben, amikor az esés már megkezdődött. (A Nasdaq áprilisban tetőzött.)

Decemberig az eladási ajánlatok felkúsztak 50-ig. (Nem százalékban, darabszámban!) Ez százalékban alig több mint 5%. Ekkorra már a medve tombolt, és nem ismert kíméletet a sok vételre ajánlott részvény között, hullott a férgese.

Az elemzők nem igen szívesen rontják eladásra a cégek ajánlásait. Ennek egyike oka, hogy a befektetési bankok nem akarnak nyíltan szembe kerülni azokkal a vállalatokkal, akik a banki tevékenységüket ezen cégekkel végeztetik. Ezt bizonyítja az is, hogy a Standard & Poor’s az eladási ajánlások közel egynegyedét egymaga adta, és érdekes módon nem is végez befektetési banki tevékenységet. Amióta az S&P elindította speciális öt csillaggal fémjelzett ajánlási módszerét (ahol a csúcsrészvényeket öt csillaggal, a lúzereket egy csillaggal jelölték meg), az öt csillaggal ajánlott részvényeik ára megtízszereződött, miközben az S&P 500 index „csak” 400%-kal emelkedett. Az egy csilaggal megjelölt eladási részvények pedig 17%-ot estek. Csak a tavalyi esztendőt vizsgálva is kítűnő az S&P mérlege. Ötcsillagos nagyágyúik 6%-ot emelkedtek, miközben az S&P 500 10%-ot esett. Ez dícséretes eredmény!

Az összeteljesítmény azonban siralmas. Általánosságban elmondható, hogy az elemzők a folyamatosan eső technológiai és telekommunkiációs részvények ajánlásait nem rontották le. Néhány elemző azt állította, hogy a folyamatosan eső árak mellett az ajánlások végülis mindig az adott helyzetben voltak értendők, ezért az 50%-ot esett részvény vételi ajánlását lerontani már túl kemény lépés lett volna – így ezt aztán csak 70-80%-os esés után tették meg... De fordítva is igaz a tétel. Komoly arccal nem lehetett „strong buy” minősítést adni egy 50%-ot esett részvénynek. Valamit azért mégis tenni kellett volna.

De hogy nem minden esetben és feltétlenül csak az elemzők a hibásak, arra ragyogó példa a JP Morgantól kiszivárgott belső feljegyzés, ami aztán a sajtóban is megjelent. Eszerint mielőtt egy elemző közzéteszi elemzését, módosított részvényajánlását (azaz például csökkent), ebbéli szándékáról értesítenie kell mind az érintett vállalatot, mind a JP Morgan befektetési részlegét, még a publikálás előtt. Az érintett vállalat az elemzés áttanulmányozása után változtatásokat kérhet a tanulmányban. Ezt az elemzőnek vagy be kell építenie, vagy „világosan meg kell fogalmaznia, hogy az miért nem történhet meg”. A feljegyzésben szerepel még, hogy ez a fajta gyakorlat nem egy jóváhagyási, ellenőrzési szint az elemző felett, pusztán csak egy természetes kommunikációs lépés. A JP Morgan kommunikációs igazgatója szerint azonban ez teljesen általános a Wall Street-en, nincs benne semmi meglepő.

Aha. Én meg vagyok a terepszínű bárány, akit nem lát meg a farkas.

Na, szóval a tőkepiac legkevésbé a kisbefektetőkért van. Ezt nem árt észben tartani. Nehogy már csak a Civin János tudja ezt.

A San Fransisco Chronicle cikke nyomán

I-Valentino

2001.05.18.

Főoldal     Startvonal

 

  websas.hu

 E-mail                      Egyedi szoftverfejlesztés    

(c) Intro 98 Bt., 2009. Minden jog fenntartva